Az átalányadózók körében 2023.01.01. változott a járulékbevallás ütemezése
2023.01.01.-tól átalányadózóként, már nem havonta, hanem negyedévente kell beadnunk az 58-as bevallást. Ezzel az a cél az átalányadózó adminisztratív teendőinek csökkentése volt, bár véleményem szerint a teher csak nőtt. Fontos kiemelni, hogy a bevallást ettől függetlenül havi bontásban kell beadni, így lényegében ugyan úgy kötelesek vagyunk a bevételünket lebontani hónapokra. Bekerült még egy kiegészítés, a tavalyi évhez képest, melyet az NY-es lap tartalmaz.
Így néz ki jelenleg egy 58-as járulékbevallás NY lapja:
Míg eddig, mentesített keret alatt egységesen főállású adózó esetében a minimálbért, mellékállású esetében 0 Ft-t kellett szerepeltetni a bevalláson. Addig 2023-ban (bár az adóalap továbbra is a minimálbér), szerepeltetni kell az átalányban megállapított jövedelem pontos összegét.
Így egyértelműen kijelenthető, hogy bár a bevallást könnyítési szándékkal változtatták meg, mindenről beszélhetünk, csak könnyítésről nem.
Ezen információk ismerete nélkül, könnyen terjednek az adózói csoportokban olyan téves információk, hogy a könyvelők élete egyre könnyebb az említett adózási forma kapcsán, így a könyvelési díj mérséklése lenne szükséges.
A negyedéves ütemezés másik hatalmas problémája, hogy a járulékok megfizetésének ütemezése is negyedévenként esedékes.
Így egy főállású átalányadózó vállalkozó terhei:
Havi bontásban: 76.50 Ft.
Negyedévente: 230.550 Ft.
Természetesen minden fent említett összeg kizárólag akkor helyes, ha az adózó az aktuális negyedévben nem lépett át mentesített keretösszeget.
Véleményem szerint megterhelő negyedévente ilyen magas adóterheket megfizetni. A vállalkozók felélik az összeget addigra, mire fizetniük kéne.